ANYUKÁM

/Írta: Nagy Péterné/

 

 

Egy régi fényképről egy arc mosolyog rám,

Bizony, nagyon szép kislány volt az édesanyám.

Igéző szeméből tisztaság sugárzik,

Nevetésekor fogai gyöngysora kilátszik.

Szőke hajfonata túl ér a derekán,

Egy tünemény, egy szívderítő látvány.

 

Tőle tudom, hogy nincstelen, de boldog gyerekévek,

Követték egymást, ahol a rosszban is meglátta a szépet.

Vasárnaponként szépen felöltözve,

Templomba indult az egész tanya népe.

Fiúk és lányok ott leltek egymásra,

Félőn pislogva, hogy senki meg ne lássa.

 

Voltak bálok, és ha megszólalt a zene,

Az én anyukám táncolt, mert az volt a mindene.

Aztán egyszer csak történt valami.

Meglátott egy fiút, aki nem hagyta nyugodni.

Más szemmel nézett reája,

És a jövőjét már csak vele együtt látta.

 

Hosszú éveket vártak egymásra,

Amíg reájuk szállt az Isten áldása.

Az élet rögös útját járták és terveket szőttek,

Nagy kincseket kaptak, és ez a gyermek.

Aztán jött a tragédia, egy véletlen baleset,

Ami minden Szép álmot darabokra tépett.

 

Apu elment.

Maradt a magány és a két kicsi árva,

Akiknek az élete volt bízva reája.

A baj sosem jár egyedül

Egy betegség miatt ő is a kórházba kerül.

Hónapokig volt a család szétzilálva,

Mire visszatérhettünk kedves otthonunkba.

 

Adott Isten gondot, de erőt is túlélni,

Kapott életörömöt és hogy csak a jövőt kell nézni.

Örült mindennek, a földnek, a virágnak

Vagy a játszadozó kis kölyökkutyának.

Még ma is olyan szívből tud nevetni,

Hogy az ember, nem győzi csodálni.

 

Visszaemlékszem, hogy a fagyos reggeleken,

Korán kelt, begyújtott, hogy nekünk meleg legyen.

Frissen sült langaló illata járta be a szobát.

Amit a platon sütött reggeli gyanánt.

Azt hiszem, hogy erre csak az anyák képesek,

Hogy a semmiből is ételt készítsenek.

 

Megkezdődött a nap, indult fejni, etetni,

Aztán biciklire ült és ment a piacra árulni.

Onnan aztán hazatérve, várta a gyomos föld

Meg a ház éhes népe.

Honnan ez az őserő ebben az asszonyban.

Aki után a férfiak is forgolódtak sorban.

 

Esténként a jó meleg dunyhában,

Mesét rögtönzött nekünk az ágyban.

A jó mindig megkapta jutalmát

És közösen megtörtük a gonosz hatalmát.

Olyan boldog pillanatokat teremtett

És mindig kettő helyett szeretett.

 

Sokat nevettünk és büszke volt rám,

Mindig biztatott és bízott bennem az édesanyám.

Olyan jó, hogy még át lehet ölelni.

Érezni a szeretetét és hozzábújni.

Ma én is anya vagyok, sőt nagymama már,

De egyvalakinek gyerek. akit mindig hazavár.

 

Nyitva van az ajtó, és benn a szeretet.

Uram vigyázz rá!

Mert ő az édesanyám akit nagyon szeretek!

 

 

 

Szorgalmatos, 2005. október 19.