ŐSZ

/Írta: Nagy Péterné/

 

 

Szeptember szép ember, mondják a bölcsek

Aki még sok virággal halmoz el bennünket.

Mosolyog az alma, szőlő karját tárja,

Lecsüngő fürtjeit kacéran kínálja.

 

Kipihente magát, az iskola csengője

Újult erővel kiállt a reggelek csendjébe.

A fecskék már otthagyták fészküket,

Villanydróton ülve, költözést terveznek.

 

Hűvös reggel után, a bágyadt napsütésben,

Ökörnyál tekereg-, száll a levegőben.

Magasban a darvak a keringőt járják,

Onnan szemlélik, az emberek munkáját.

 

Októberben a fák új színeket öltenek,

Varázslatosabb ez, mint a festői képzelet.

A határban dolgoznak a gépek, és telik a kamra,

Föld kerül újra a kenyéradó magra.

 

A bárányfelhőket bezárja a gazda,

Az ég szürke köntösét, magára takarja.

Lyukas zsebéből eső hull a földre,

Eltűnik a nyár, a tócsák zavaros tükrébe.

 

November rossz ember, már sóhajt hideget,

Előkerül a nagykabát és mindenki didereg.

A kopasz diófán, varjú ül magában,

És csak egy falevél hintázik a kerti hintában.

 

Temetőkben felkeressük szeretteink sírját

És a szeretet meggyújtja az emlékezés lángját.

Kicsit az elmúlás is benne van az őszbe,

De a körforgás örök, és a halálnak élet lép helyébe.

 

 

 

Szorgalmatos, 2005. szeptember 14.